Jupiter (2018. 05. 19.)

Főbb objektumok: Jupiter - Nagy Vörös Folt

Oppozícióban a gázóriás

Jupiter
Jupiter a Naprendszerben

A gázóriás ismeretetése előtt, egy kis magyarázatot adok az oppozíció szó jelentéséről. Oppozícióról akkor beszélünk, mikor pontosan szemben áll két égitest. Jelen esetben a Föld éjszakai oldala van szemben a Jupiter nappali oldalával (a külső bolygóknak amúgy is fizikai képtelenség, hogy az éjszakai oldalát lássuk a bolygónkról). A Jupiter távolsága csökkent, látszó átmérője ezzel arányosan nőtt, így nem nehéz megörökíteni. Szinte egész éjjel látható, az éjfél körüli delelése miatt. Az idei oppozícióra (a Jupiterrel minden évben egyszer van) 2018. május 9-én került sor, tehát tíz nappal később készült a felvételem, de ez nem számottevő késés. 


A Naprendszer legnagyobb bolygójának nincs szilárd felszíne. A Jupiter egy gázbolygó, amelynek szilárd a magja, folyékony fémes a köpenye, hidrogénből, héliumból és metánból álló légköre van. A saját tengelye körül csupán 9 óra 55 perc alatt fordul meg. Már kis távcsövekben is lenyűgöző látványt nyújt. Négy nagy holdjának keringését figyelte meg Galileo Galilei, amelyekkel próbálta megcáfolni a geocentrikus világképet. 

 

Ha valaki a Jupitert szóba hozza egy társalgás során, előbb utóbb mindenki maga elé képzeli a Naprendszer legnagyobb bolygóját. Elképzelni nem túl nehéz: két barnás-vöröses markáns sáv, amelyek a Jupiter egyenlítőjét közrefogják. A déli sáv különbözik az északitól: található rajta egy folt. A folt nem is kicsi, hiszen a mérete hozzávetőlegesen megegyezik a Föld átmérőjével. Méretéből adódóan közepes távcsövekkel már jól észlelhető. 

 

A foltnak neve is van, és ha már adtak neki, akkor gondolhatjuk, hogy valami olyan dolog ez, ami állandó és régóta létező. Valóban! A szakmai berkekben Nagy Vörös Foltnak nevezett ovális alakú jelenség egy több száz éves anticiklon. Mérete és helyzete ingadozó. Valószínűleg a környékbeli felhőkhöz képest pár kilométerrel magasabbra is emelkedik. A szomorú hír, hogy ez a jellegzetesség teljesen eltűnhet a Jupiterről, akár még a mi életünkben is, hiszen a Hubble adatai alapján a folt mérete rohamosan csökken. 

 

A Dobson távcsővel 2016-ban készített felvételemhez képest ez sokkal letisztultabb és részletgazdagabb annak ellenére is, hogy a távcső nem kifejezetten bolygómegfigyelésre van optimalizálva. 

Az objektum neve:

Jupiter

Csillagkép:

Libra

Koordináták:

R.A. 14 h 58 m 33 s Dec. -15° 38′ 15″

Az objektum típusa:

Bolygó

Távolság:

660 millió km

Fényesség:

-2,50m

Látszólagos méret:

45"

Átmérő:

139 822 km

Megvilágítottság:

100%

Időpont:

2018. 05. 19. 20:59 UT

Helyszín:

Magyarország, Pest megye, Tápióbicske

Fényképező:

ZWO ASI 120 MC (FireCapture szoftverrel)

Távcső:

Sky-Watcher 150/750 mm Newton reflektor

Mechanika:

Sky-Watcher NEQ-5 Pro GoTo

Vezetés:

-

Korrektor:

-

Light:

5500 frame (legjobb 15%)

Feldolgozás:

AutoStakkert2!, RegiStax6, Adobe Lightroom, Adobe Photoshop

Elhelyezkedésük